Elsorvadok én is

 Gyermek voltam még, mikor kiszaladtam
A kertbe, játszani a labdámmal.
Hogy én akkor milyen gyönyörűt láttam!
Egy vörös rózsa volt, egy szál magában.

Nyomban odasiettem hozzá,
Apró kezembe fogtam, de egy tüske megszúrt.
Szemem könnyes, kezem véres, de én most már
Azért is letéptem, hogy ne sértse többé semmi rút.

Vízbe tettem, és kisszobámba vittem én
A vad, mégis elbűvölő virágot.
(Az én szobámba Kis szoba, kis ablak, kis fény.)
Az asztalra tettem, és csak néztem a virágot.

Csak egy pillanat volt, nem több, nem kevesebb,
Hogy szemeimet lehunytam csendben,
S mire felnéztem, az én rózsám, a nemes
Virág elhervadt, megfeketedett.

Sírva rohantam anyámhoz, kérdezte:
Mi baj?, és én mindent elmeséltem.
Anyám akkor már tudta, értette,
De én ésszel még fel nem érhettem.

Azóta évek teltek el, változtam.
Nem labdázok, nem tépek virágot többé.
Felfogtam már, a rózsát úgy bántottam,
Hogy ok nélkül elvettem tőle a fényt.

A virág elsorvadt. S majd
Elsorvadok én is az idők során;
Már itt ülök a sötét szobában,
És csak várom a véget vágyom a halált.