Reménytelenséghez
Tudom, sosem adod fel, Végigkíséred utamat. Amíg csak Én élek, Te irányítod sorsomat.
A remény már elhagyott, Te sajnos sosem. Keress más gazdát máshol, Bennem nem leled.
Messze a világtól, földeden állok, Nincs itt senki, ki Rám találjon. Hosszasan várok untalan, A pusztaság mindenfelé határtalan.
Te lennél a csábító, rossz remény? Hívó szavaddal miért kecsegtettél? Régóta ismerlek már. Kérlek velem ne játsszál!!
Nem hagyom, hogy ezt tedd, Játékszered én nem leszek. Felejts el végre, Engedd, hogy élhessek!
Csalódásra ítélt utakra terelsz, Sóvárgó lelkem próbára teszed. Érzelmeim, reményeim, lobbanásaim, Lassan-lassan kialusznak mind.
Csábítasz, csalogatsz, Mégsem veszem észre. Cseleddel folyton beugratsz, Mellyel hiú reményt táplálsz bennem.
Hányszor játszod még el? Mikor szûnsz meg örökre? Hagyj Nekem végre békét! S hívd vetélytársad: a Reményt!
Talán a Remény él még Bennem, Mélyen pislákol a sötétben. Kell végre egy szikra, Mely lángra lobbantja.
Ha hallasz, jelezz kérlek! Segíts epekedõ szívemnek! Kinek Rád van most szüksége, E reménytelen helyzetben. |