EMLÉK
Egy õszi nap volt,
Mikor utoljára láttam arcát.
Egy õszi nap volt,
Mikorutoljárahalottam hangját.
Az a nap emléke,
Még tisztán bennem él,
Mikor a hírt kaptam,
Hogy õ már nem él.
A szívembe ekkor,
Mintha egy tõrt döftek volna,
De a fájdalomtól ekkor,
Sírni még nem tudtam.
Ezután napokig
Csak ültem a szobában,
Vártam rá hogy visszatérjen
-mostmár tudom- hiába.
Majd eljött a temetés napja
Mikor még utoljára láthattam õt,
Remegõ lábakkal a koporsóhoz léptem
Hogy még utoljára megérintsem õt.
Addig a napig
Egy könnycseppet se ejtettem
De akkor egyszerre
Kijött minden belõlem.
Majd mikor ismét átléptem
A temetõ kapuját,
Rájöttem hogy ott õt,
Egy jobb világ várja már.
Attól a naptól kezdve
Minden más lett bennem
De azt a fájdalmat
Mit akkor éreztem
Soha nem feledem.
4 éve nem hallom
azt a hangot már
ami mindig óvott, védett,
ha bántott a világ. |