Dédim emlékére

Már éppen álltam volna fel,
Azt hittem Dédim érkezett.
Kísért a múlt,hangját hallom vélni,
Pedig nem kiabál más csak a szomszéd néni!

Szemembe szöknek a könnyek,rád emlékezem,
Amikor próbáltalak visszahozni halott éjjelen.
Elmondtam érted száz meg száz imát,
És vártam mikor jösz ki a szobából szídni már,
Takarodj az ágyba,mert megfázol évek évadján,
Vártam mikor szólsz e szavakkal reám.

Hiába vártam rád,csak annyit hallottam,
Hideg szellőként szállt felém,suttogó hangod:
Uátnam hiába sírsz már,
Nem hozhatsz vissza soha már!
Mert akit eltemettek egyszer,
Nem térhet éltek közé,többé,vissza,ám!
Ennyit véltem hallani és ősz hajad ,fényes lényedet láttam lebbeni
talán,
Utoljára azon az éjszakán...

Egy magnó szallagot hallgatok,
Mely vissza idézi szálloigévé lett hangod,
És megigézi elöttem lényed sugarát,
Egy kazetta maradt meg emlékül,
Egy nyári bohóc délután.
Melyen ketten viccelődünk,
És örömünk véget ért egy nyár után,
Mert az Isten úgy döntött elvisz téged téli éjszakán.
És szívedbe zársz minket, és a mennyből figyelsz ránk,
Nem feledünk el soha,örökre szeretünk.
Szeretni foglak életem során,oh,én,pici,
Dédim...