Egészen halkan
A csillagvirágok kinyíltak a fáradt égen, Az éjszakabolt sugarai simogatták a kisgyermeket éppen. Miért kell itt lennem? Egyáltalán miért lettem? Kérdezte szüntelen, nap mint nap az ablakból kitekintve. De választ nem kapott, hiába nézett körül a sötétbe. Csalódott piciny lelke nyugovóra készült., Törékeny testén zsibbadó háló feszült. Kárt hozott,szenvedést, bánatot magával erre a világra. Mindig is úgy érezte, hiába próbált könny helyett mosolyt csalni az emberek arcára. Szempillái lassan –lassan zizzenve rezegtek. Már a rideg valóság és a csodák közt félúton lebegett. Akkor nincs értelme hogy éljen. Mondta ezt minden nap és éjjen. Szemtakarói siklottak Morpheus karjába, De azért még küzdött az álom hozó kis manójával. Kisszívén a megnyugvás szőtt gyógyító fonalat, Hogy ellágyítsa az élettől kapott foltokat. Egy hang susogott egészen halkan, Aludj KisCsillagom!Jó éjt!Nem lesz semmi baj! S elsikkadt a dallam… |