Egészen halkan

A csillagvirágok kinyíltak a fáradt égen,
Az éjszakabolt sugarai simogatták a kisgyermeket éppen.
Miért kell itt lennem?
Egyáltalán miért lettem?
Kérdezte szüntelen, nap mint nap az ablakból kitekintve.
De választ nem kapott, hiába nézett körül a sötétbe.
Csalódott piciny lelke nyugovóra készült.,
Törékeny testén zsibbadó háló feszült.
Kárt hozott,szenvedést, bánatot magával erre a világra.
Mindig is úgy érezte, hiába próbált könny helyett mosolyt csalni az emberek arcára.
Szempillái lassan –lassan zizzenve rezegtek.
Már a rideg valóság és a csodák közt félúton lebegett.
Akkor nincs értelme hogy éljen.
Mondta ezt minden nap és éjjen.
Szemtakarói siklottak Morpheus karjába,
De azért még küzdött az álom hozó kis manójával.
Kisszívén a megnyugvás szőtt gyógyító fonalat,
Hogy ellágyítsa az élettől kapott foltokat.
Egy hang susogott egészen halkan,
Aludj KisCsillagom!Jó éjt!Nem lesz semmi baj!
S elsikkadt a dallam…