Végleg vége
Hűvös, nyári éjszakán, kérdezem én: Szeretsz?
De te csak vigyorogsz, és gonoszul nevetsz.
Én erre rettentően meglepődök, megijedek.
A szemed úgy elborul, mint a felhős egek.
Hullik belőle a fényes, sajnáló könny.
Én már tudom, most az a pillanat jön,
Mikor köztünk, végleg vége mindennek.
És hamarosan elmondasz majd mindennek.
Nem volt hosszú, nem is baj,
Nem fog előbb őszülni a haj.
Még egy picit magamba kesergek,
Majd elmegyek, és egy újabbat keresek.
|