Esőtánc
Leső eső figyeli ki
szégyenlős bánatom.
Ernyőm alá bekukucskál,
enyhül a fájdalom.
Szabad-e már felnyitnom
a látogató égnek
szívem rejtett kapuit,
ahol máglyák égnek?
Láthatja-e a világ
lelkem kicsiny házát,
hogy majd gyógyírjaiért
neki mondjak hálát?
Szabad-e most felkérnem
az esőt egy táncra?
Érzem, érintésétől
kialudt egy máglya.
Ernyőm szakad, mint a gát,
rajta járunk táncot.
Szívem, lelkem nedves lesz,
lecsúsznak a láncok.
Megtanultam végre sírni,
sírva örvendezni.
Szívemet az esőben
nem égeti semmi.
|