Holnapi vér
Hidegen hagyja gyermekét a tél, nem érdekli az sem, ha elvetél.
Magas szivar fúj füstöt az égre, lomha felhő engedi, húzódik félre.
Megcsillan a hajnal kíváncsi sugara, eltűnik a hold sápadt udvara.
Zizeg a tölgyfa, rázza a szél, fázik a lelkem, aludni tér.
Álmosan mozdul, hajlik a lábam, csuklik a busz, mert csuklósra szálltam.
Csillogó szempár köszönt vidáman, biccent a fejem, rándul a vállam.
Bordáim közé ékelődő csont, könyökén jön ki ezernyi gond… …elhessegetem múló rosszullétem, panaszhullám okozta émelygésem.
Szürke virradat ölel az utcán, rühes kutya vakkant rám kurtán.
Nincs már bordám közt az a plusz csont, kolduló arca semmit sem mond.
Dudaszó ordít szünnapos fülembe, nem figyeltem a reggeli ütemre.
Ordít az autós, karjával ingerel, unottan, süketen sétálok innen el.
Nedves a pad a hajnali dértől, foltos a járda a holnapi vértől.
Én, vagy a kutya az, ki majd ott marad?
Egy távozó lélek… a világ tovább halad.
|