Elégek
Égek szemed tüzében
a néma magány éjjelén:
szívem lángol fel éppen,
ahogy Rád gondolok én!
Fáj nagyon, de ne sajnálj,
vállalom a sorsom:
ha büntetésem ez a báj,
a gyönyörbe kárhozom.
Nélküled én meghalok,
de érted érdemes;
úgy akarom, ha kívánhatok,
hogy a szívedbe temess!
S ha a Mennyországba jutok,
felviszlek magammal,
mint újra szárnyakat kapott
szárnyaszegett angyal.
|