Útrakelés
Eljött a búcsú perce, bármennyire fáj!
Illúziók csendjéből felébredni- nem húzhatom tovább.
Előttem hófehér.. tiszta fény -vakító Sors, a következő lépésem is alig látom..
Hátam mögött csodák kertje.. felizzott,lángra gyúlt - elégett a múlt.
Élet! - te magányos - kalandos Út!
Hol van ki megtöri csöndemet, s elűzi súlyos teherré vált gondolataimat? Hol van ki lelkével szeret, szavával bíztat és testével betakar?
Vakon tapogatózva előre érzem ahogy befogad a Semmi - Tölts meg valósággal! Szeress! - kérlel,míg sorsom könnyezi.
Valóság? Mit annak hittem hiú ábránd csupán.. Álmokkal töltselek meg? Minden elégett bennem,mi volt, - s ami lesz.
Egy maradt csupán, a Csend.. a szent... a sérthetetlen valóság... az Út maga!
Haladok!
Hova? Miért?
Nem tudom!
Küldetés?
Talán már teljesítettem azzal,hogy:
Vagyok |