Az éjjel fátyola
Ne festd újra az ártatlan szót,
S ne kínáld a már elhalkult jót:
Mert egy álomban élünk!
Ha kék szemekkel bámul a Hold,
Ha érzed, az ég érted dalolt:
Fáradt mosoly reményünk!
Talán elhalkult kacaj, vagy édes nevetés.
Õszült pillákon megfagyott
Könny, de egy õrült féltés,
Mégis mélyen átkarolt.
S bár félted tán' a Napot,
Mi nevem sosem búgta,
Kínálj egy boldog pillanatot,
S leszek éjjeled fátyola!
|