Rajzfüzet

Régi idõk képei... egy eldobott rajzfüzet...
Megsárgult vázlatok, akár a dátumok
Súgnak örök emlékeket
Hisz minden vonalban ott vagyok...

Kacskaringós, öreg betûk
Az elkopott borítón,
Tirke - tarka vidám írással nevünk,
S még minden írva vagyon.

Középen óriási falevél feketére festve,
Benne két monogram.
Az enyém vörösre színezve,
S kékkel mit egykor szívembe írtam...

Sötét satír a kék betûn,
Mi árnyékként takar,
A homály mégsem borít mindent gyepûn,
Mert a múlt nagy port kavar.

Mit fed, mit nem. Nem árul el semmit.
Talán csak koholt képeket rejteget,
De végül cseppet sem számít,
Hisz nem hazug a mûvész, ki elferdít tényeket.

Ha torzít, ha nem, nyisd ki az öreg könyvet,
De kíváncsi fejjel, kérlek, nézz a jövõbe,
S kicsit érezd át, mit rejteget.
Mi mindent láthat tested minden érzékszerve:

Halld a hangokat, ha tájat látsz,
Érezd az illatot, ha virágot,
S tudd, ha újabb levelet találsz
Feledj mindent, feledd ki imádott.

Lapozz az öreg könyvben,
Nézz tájat s hegyormot
Látom, már te sem veszed könnyen
A rég elnyílt virágot.

Talán már érzed
S hallod a hangokat
Talán még nézed
De nem látod arcomat...

A könyv végére érve
Lepergett egy fél élet
Fél életem teljes nyüzsgése
S a levelet mégsem leled.

Csak egyetlen lap maradt,
Mit nem láttál még.
A bizalmad állandó lett
S azt hiszed az emlékezet lesz a vég.

Fordítsd hát, fordítsd a lapot
Másik oldalára
S bár halovány vonással, de jól láthatod,
A remény talált magára.

De reményem már nem a tied
Szétfoszlott az álmunk
Újra rajzol, újabb képeket,
Szertefoszlott magányunk.

Újabb kacskaringós betûm,
S az a fekete levél.
Vörös betûkkel írva nevem,
S várhatod, hogy a kék újra te legyél.

Láttad a hegyormot,
Mit egykor hó takart
Az elcsordult könnyeket,
Mi jobb világot akart.

Ne kérd hát tõlem,
Mi kicsúszott a kézbõl
Ne várd rég kialudt fényem,
Mi talán egész volt a félbõl.

Most az ártatlanul boldog, bizonytalan képek
A jelenben újabb, régi - régi táncra kélnek,
S bár az érzelmek a daltól még félnek,
Mégis boldog perceket remélnek