Sötétség ösvényén
Elindulok a sötétség ösvényén, Egy sűrűr, sötét, bozótos úton. És elém tárul a fény, Amely örökké előttem tombol.
Elém tárul a megváltó, Fülembe suttog. Lélegzete árulkodó, Amely elkísér az úton.
Az úton, amin egyedül járok mára, Az idők végezetéig, és ez a bűnhődésem ára. Ahogyan megyek az ösvényen, Egy árny surran mögöttem.
És üldözőbe vesz engem, De én nem hagyom, hogy utól érjen. Nem hagyom magam! Hiába vágtat oly sebesen. A remény még itt van, Benn a szívemben! |