Megváltás
Az éji táj halotti feketében, A fák búskomoran maguk elé merednek. Én egyedül fekszem a megváltás ágyán, Zokognak, sírnak, és közelebb lépnek hozzám.
Én nem értem őket miért kell sírni, Eljött az én időm, meg kell hát érteni. A messzi távolból bukás hangja szól, Mindenki megdermed, én megnyugszom ha őt hallom.
MIndenki szemében: szomorúság, megbánás, Én nem szomorkodok, ez számomra megváltás. Egy jobb élet köszönt majd rám. Vagy mégse'? Mit tesz velem a Sátán? Dicsőít? Vagy eléget?
Földi mivoltom ezzel lassan véget ért, Látom a testem, ahogy őrülten szénné ég. |