Bukott angyal
Elgyengültek szárnyaim a felelősség súlya alatt, mint mikor kicsavart felhő alatt zuhanyoztam.
Míg hajdan magasba emeltek vágyaim, pegazusként repültem, s angyalszívet kértem, addig most vedlett kígyóként tekergődzöm, tollfoszlányaimat rázzák le pikkelyek, terveimet bekebelezi a köd, s nincsen halvány gőzöm.
Pedig ha lenne, kiereszteném ébredő vulkánból, de csak hamu száll a meghódított tájra, tervem jegyzettömbje égő pernyeként hintette szét vázlatait, s halott forrásként csordogált mellette a láva.
Csonkolt szárnyaimat hűteném a pokol kapujában, izzó sebeimet könnyeimmel tisztítanám, de nem érek el hátra.
Kopogtatok, nem nyílik az ajtó, nem fogad már be a bűnöktől kavargó tüzes óceán legmélyebb bugyra sem, elhagytál, ördögöm, elhagytál, Istenem.
|