A viharban
Homályos az út,pára mindenütt. Tested eggyé válik a szürke köddel. Hangod kapaszkodik a levéllel együtt, Hogy a szél elrepitsen szenvedéllyel.
A felhõk erdejében bandukoltok, Szivárvány kéz szoritja karod, Lehet,hogy igaz,lehet hogy álmodok. De te döntesz,úgy van ahogy akarod.
Felszabadultan játszol magaddal, Közben az égen két világ születik, Vörös kerttel,megrepedt falakkal. Õk a megszokás szolgáit szeretik.
Nemtudod elengedni a kezét, kovácsolt csontok fogják össze. már látni lehet a lehelletét, ahogy kifújja.s lebegnek közben.
A könnyek viharába keveredek, Te közben játszol az érzéseiddel, De én már saját magamért küzdhetek. Neked jó igy,elfeledett létezéssel.
Engedd el a kezet,mely erõsen tart. Dobogj a sziv helyett hangosan. Mindenki azt kapta,amit akart: Kételyek közt élni nyugodtan.
|