Te meg Én
Te meg Én ülünk a fán, 8 évvel ezelõtt járunk, bizonyám. Hangunk tele van örömmel, Mert még nem harcolunk foggal, körömmel, Az együtt maradásért, És az örök barátságért.
Te meg Én még mindig együtt, Szánkat mindig rózsaszínre festjük. Szeretünk feltûnõek lenni, A fiúknak akarunk tetszeni. DE MEGÁLLJ! Itt a jövõ, a nagy homály.
Te meg Én búsan ülünk egy padon, Mert egy napon, elragad minket egymástól a vadon. Színvak vagyok, és nem tudom, melyik a sárga út, Ha a tied, készíts nekem egy útjelzõ koszorút. Netán az enyém lenne, kiteszem a táblát: ERRE! Rossz útra tértél te kerge.
És megint együtt barangolunk Te meg Én, S egyszerre lépünk át az élet küszöbén. |